Szinopszis

A holland transzatlanti személyszállítás egyet jelent a rotterdami székhelyű Holland-America Line hajótársasággal. A vállalat szolgáltatásainak minőségét híven jellemzi, hogy hajói kiérdemelték a "makulátlan flotta" nevet. E flotta hajóinak legkiválóbbika az 1917-ben felépült Statendam volt, amely máig a legnagyobb holland utasszállító hajó, a "holland Titanic". S nem csak a méretei miatt: hiszen a története is többszörösen összefonódott a szerencsétlenül járt brit óceánjáróéval, ráadásul hasonlóan tragikus véget is ért.

Terveit a Titanic idősebb testvére, az Olympic tervei ihlették, felépítésére pedig ugyanazon a helyen - a belfasti Harland & Wolff Hajógyárban - ráadásul éppen azon a sólyán került sor, ahol egy évvel korábban a Titanic-ot építették. A szomszédos sólyatéren ezalatt a Titanic fiatalabb testvérén, a Britannic-ra keresztelt Gigantic-on dolgoztak a munkások. A hajó történetében az első vészjósló fordulat a megrendelése után szinte azonnal - már 1912-ben - bekövetkezett, amikor megrendelője, a Holland-America Line igazgatója, Johan Georg Reuchlin odaveszett a Titanic-kal. A nyugtalanító körülmények azonban egyre sokasodtak azután, hogy mindössze kilenc nappal a hajó vízrebocsátását követően kitört az első világháború. A felszerelés lelassult, majd leállt, ahogy az építő hajógyár átállt a haditengerészeti megrendelések teljesítésére, végül csak Lusitania elsüllyesztését követően fejezték be a félkészen félreállított hajót, hogy a kiesett szállítókapacitást pótolják. A brit kormány ekkor bérbe vette a holland óriást azzal a feltétellel, hogy a háború végén visszaadja az eredeti tulajdonosának, vagy, ha ez a hajó pusztulása miatt nem volna lehetséges, egy másik ugyanolyan hajót építtet a Holland-America Line számára.

A Statendam - immár Justicia néven - az Amerikából Európába tartó hadiszállítások egyik főszereplője lett. Négy transzatlanti útján összesen mintegy 20 000 katonát, 12 000 polgári alkalmazottat és több ezer tonna hadfelszerelést szállított. 1917 decemberében a tengeri hadiszállítások addigi rekordját is megdöntötte, amikor egy ízben 30 000 tonna hadianyagot szállított egyetlen útján. Mindössze négy hónappal a háború befejezése előtt érte utol a vég, amikor az U 64-es tengeralattjáró egyik torpedója eltalálta, 1918. július 19-én. Az óceánjáró azonban nem süllyedt el, a haditengerészet vontatóhajója segítségével igyekezett partot érni Írországban. Huszonnégy órán keresztül tartó, a betörő vízzel és az ellenséggel vívott epikus küzdelem vette kezdetét, amelyben a hajó tüzérei jól irányzott lövéseikkel több torpedót menet közben felrobbantottak, vagy eltérítettek. Az U 64-es által riasztott U 54-es és U 124-es tengeralattjárók azonban másnap bevégezték az U 64-es által megkezdett munkát. Ez volt a világháború leghosszabb ideig tartó óceánjáró és tengeralattjárók közötti párharca, a Justicia pedig az első világháborúban elsüllyesztett második legnagyobb kereskedelmi hajó, az 1916-ban német aknára futott Britannic után.

A hajó különleges története azonban ezzel még nem ért véget! Hiszen a brit kormány eleget tett szerződésben vállalt kötelezettségének és 1919-ben 60 000 tonna acélt biztosított a Holland-America Line számára a háborús veszteség pótlására. A kárpótlásból a vállalat a régire emlékeztető új óceánjárót építtetett a Harland & Wolff Hajógyárban, amely 1929-re készült el. Az új hajónak szintén a Statendam nevet adták. Úgy tűnt, hogy a Holland-America Line első világháború által megszakított fejlődése végre folytatódhat, hiszen az új hajó beváltotta a hozzá fűzött reményeket és az Atlanti-óceán utazóközönségének egyik legkedveltebb hajója lett. Vele a második világháború végzett, amikor Rotterdam ostroma idején kigyulladt és leégett 1940-ben. Maradványait nem sokkal később lebontották. A két Statendam szolgálata lényegében egyetlen 30 éves történet, amelyben a kiválóság és a kitartás elegendő erőt adott a Holland-America Line számára ahhoz, hogy egymás után kétszer is megkíséreljék valóra váltani az álmaikat.

Ma az Atlanti-óceán áramlások söpörte mélyére merült roncsok emlékeztetnek erre a történetre, s a jelen kötet, mely az elmúlt száz évben első ízben gyűjtötte össze a fennmaradt emlékeket.

A kötet terjedelme 160 oldal, 150 132 karakter (szóközök nélkül), 8 fejezet, 210 kép. Köztük 4 - a hajó történetéhez szorosan kapcsolódó ország, Hollandia és Írország - híres magángyűjtője, számos, eddig még sohasem publikált fényképével, amelyeket kifejezetten a jelen kötet számára bocsátottak rendelkezésre, megbízva egy tengerektől mindenünnen elzárt kis ország, Magyarország hajózástörténeti szakírójában, aki elhatározta, hogy a történtek századik évfordulóján első ízben dolgozza fel önálló kötetben az eseményeket. A kötet számára a roncsokat kutató búvárok teljes fotóapparátusukat biztosították, ami lehetőséget adott a hajó történetét ábrázoló egyedülállóan részletes kép bemutatására.

A kötet bemutatására 2018. július 20-án, a hajó elsüllyedésének centenáriumán kerülne sor Belfastban, a TITANIC-negyedben - a hajó szülőhelyén - holland és ír, továbbá brit és német vendégek részvételével tartott mini-konferencia keretében, amelyen felszólalnak a kötethez képeket biztosító gyűjtők (akiket esetenként családjuk történetei kapcsolnak a hajóhoz), s a roncsokat kutató búvárok (köztük Stewart Andrews, a Lusitania rakterében szállított hadianyagot is megtaláló és félreérthetetlenül azonosító ír búvár). A magyar-ír-holland konferencia megrendezéséhez segítséget nyújthat Ken Belshaw, Magyarország tiszteletbeli konzulja, akinek a felkérésére a szerző, Balogh Tamás fogadta a belfasti egyetem hallgatóit budapesti tanulmányútjuk során 2017 nyarán.

A támogatás a fordításhoz, s egyes képek felhasználását biztosító jogdíjak kifizetéséhez szükséges. A kötet megalapozza, mintegy bevezeti egy nagyobb - a maga nemében a világon szintén egyedülálló alkotás - az óceánjáró személyszállító hajók enciklopédiája kiadását, amelyet máris jelentős nemzetközi érdeklődés övez. A jelen kötet annál is inkább alkalmas erre, mivel a tengerjáró nemzetek körében jól ismert, mégis méltó módon és teljes körűen eddig soha fel nem dolgozott történetével maga is hasonló érdeklődés tárgya:

"Nagyszerű könyv. Ez az első alkalom, hogy teljes áttekintést kaphatok erről a hajóról... Örülök, hogy valaki végre figyelmet fordít erre a méltatlanul elfeledett hajóra." - Peter Meersman, a hajóról készült fotográfiák legnagyobb holland gyűjtője

"Briliáns. A hajót nemzetközi érdeklődés övezi és a könyvet kiemelkedő lelkesedéssel várják a hajóimádók." - Campbell McCutcheon, 2008-ig a brit History Press Books tengerészettörténeti vezetője.